Lana Del Rey
Teljes biográfia
Lana Del Rey az a hihetetlenül szexi és tehetséges énekes-dalszerző, akitől hónapok óta hangos a popsajtó. Az 40-es és 60-as évek díváit idéző ifjú hölgy Lizzy Grantként látta meg a napvilágot, hogy aztán Lake Placidben és New Jersey-ben töltött ifjú évei visszhangozzanak egyedi hangulatú dalaiban, melyekből ugyan még nem készült album, de januárban ezt a hiányt is pótolja.
Lana első találkozása a közönséggel 19 éves korában történt, mikor elment egy kocsmába, ahol bárki felléphetett. Épp egy nagy verekedés volt készülőben, mikor színpadra lépett, és előadta finom, egyébként nem túl bonyolult, 3 akkordos dalát (ezt ő maga mesélte): Az emberek hirtelen abbahagyták, totális csönd lett. Előadtam a dalt, és senki nem csinált semmit. Döbbenten ültek, még csak nem is tapsoltak. Fogtam a cuccom, és kirohantam onnan. Utánam szaladt egy fazon, aki elhívott egy másik fellépésre. Ha kinevettek volna, valószínűleg soha többé nem zenélek. Soha."
A sorozatos fellépések szerencsére meghozták Lana önbizalmát, aki elkezdte felvenni minimalista, mégis roppant fülbemászó dalait, melyek főleg az énekesnő gyönyörű, megbabonázó hangjára építenek, majd feltette őket a netre, és jött is az áttörés. A Video Games című klipet, melyet Lana rendezett, már több mint 5 millióan látták. A magát "gangxta Nancy Sinatraként" definiáló Lanára egészen biztosan nagy jövő vár még.
![[!std_mtvPush]](/images/push/logo_mtv_push2011.png)