Legutóbb, mikor Damon Albarn azt nyilatkozta, hogy az új Gorillaz lemezt iPadjén teszi össze, és még idén előrukkol vele, azt hittük, csak hülyít minket a vicces kedvű frontember.


Kiderült, szándékai teljesen komolyak, sőt: az új Gorillaz albumot éppen karácsonykor teszik nyilvánossá (és tényleg az iPadjén dolgozott rajta, de ezen már meg sem lepődünk). Hogyan lehet még ezt is fokozni? – tűnődhetett el a britpop zseni. A válasz: a még mindig cím nélkül futó anyagot ingyen letölthetjük majd!


Jamie Hewlett, a Gorillaz társalapítója azt nyilatkozta, hogy „Jelen pillanatban van egy adventi naptár-tervünk. Szentestén az iPad album dalai közül egyhez egy videó jelenik majd meg, és másnap, karácsony napján az egész albumot letölthetővé tesszük, ingyen. Ez a mi ajándékunk.”


Damon Albarn hozzátette, hogy mindössze egy hónap alatt rögzítette a dalokat, a turnéja során. „Nem terveztem előre, mindennap felvettem valamit, mintha naplót írnék amerikai élményeimről.”

Copyright : MTV Networks 2010