Ákos utoljára hét évvel ezelőtt tartott önálló budapesti lemezbemutatót. A 2010 októberében megjelent KATONA IMÁJA színpadra állításával a zenekar és a műszak egyaránt bizonyítani akar. Csaknem egy éve zajlik a műszaki előkészítés: egyedi, speciális formájú színpadi tér kerül kialakításra az Arénában. Több különböző vetítési- és képmegjelenítési technikát alkalmaznak a koncerten, emellett többlépcsős pirotechnikai eszközpark gondoskodik arról, hogy ne csak a lelkünk pörkölődjék meg a nagy élményben.


A repertoárhoz hónapok óta válogatja a dalokat a banda, a dallista teljesen megújult májusra, a koncerten pedig egy különleges duettet is meghallgathat a nagyérdemű: Ákos az X-Faktor című műsor legsikeresebb női előadóját, Janicsák Vecát hívta meg, hogy egy dalt közösen énekeljenek a koncerten.


Veca kitörő örömmel fogadta felkérést: "Gyerekkoromtól fogva sok Ákos-dalt hallgattam. Nagyon szeretem a zenéjét, ezért nagyon nagy öröm, hogy együtt énekelhetünk, alig várom a koncertet, nagyon készülök. Megtiszteltetés számomra ez a felkérés, hiszen ő az, akire a hazai előadók közül a leginkább felnézek, mindazért, amit a zenében, a szakmában, értékekben és minőségben képvisel”.


A szervezők szerint az Aréna-beli koncert sem méretében, sem hangulatában nem reprodukálható máshol: egyszeri és megismételhetetlen este lesz. A fokozott érdeklődést jelzi, hogy a kiemelt állójegyek elővételben elfogytak. Álló- és ülőjegyek továbbra is kaphatók, az MTV olvasói pedig olyan szerencsés helyzetben vannak, hogy meg is nyerhetik a belépőt a különleges estére. Játssz velünk itt, és legyél ott az év egyetlen Ákos koncertjén, május 14-én!


Copyright : MTV Networks 2011