Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre az MTV Icon koncertsorozat, melynek során tizenkét népszerű előadó játssza el a magyar könnyűzene ikonjainak legendás dalait a siófoki Coke Clubban.
A koncertek a nézők számára ingyenesek és exkluzívak: élőben kizárólag a Coke Clubon szólalnak meg egyetlen este, televízióban pedig felvételről csak az MTV-n láthatóak. Ákos koncertjére július 10-én kerül sor, nézzük, mely művészek tisztelegnek majd az ikon előtt!
Eszenyi Enikő
Eszenyi Enikő a kortárs színművészet ikonja, akit jó barátság fűz Ákoshoz. A Vígszínház igazgatója színésznőként számtalan fontos filmben és előadásban játszott, sok színházi produkciót rendezőként jegyzett, csillogó tehetsége minden műfajban megmutatkozik.
Ferenczi György és a Rackajam
A Rackajam együttes jelenlegi négy tagja 2005 óta dolgozik együtt Ferenczi Györggyel, a világhírű szájharmonika-művész, énekessel. Fúziós zenét játszanak, melyben fontos szerepet tölt be a magyar népzene, a rhytm&blues, a funky, a reggae, a hip-hop és a groove. A 2005-ben megjelent Csárdafunk című lemezükön Sebestyén Márta népdalénekes is közreműködött.
Sebestyén Márta
Sebestyén Márta népdalénekes a magyar kultúra és népzene utazó nagykövete: a világ minden táján ismerik a nevét és a legrangosabb koncerttermekben lép fel harminc éve. Hallhattuk hangját a több Oscar-díjjal kitüntetett Angol beteg című filmben és a Deep Forest Grammy-díjas világzene albumán is. Énekelt már a japán császár előtt, de a spanyol király és az angol uralkodói ház is megismerhette általa a magyar népzene gyöngyszemeit.
Turbo
A Turbo zenekar napjaink egyik magyar „supergroup”-jának mondható, hiszen olyan együttesekből érkeztek a tagjai, mint a Freshfabrik, a Warpigs, vagy éppen Mester Tamás bandája. A zenéjük ennek ellenére egyik elődbandáéhoz sem hasonlítható: izgalmas, modern, mégis hagyománytisztelő rockzenét nyomnak a srácok. Tavaly az MR2-Petőfi Rádió küldöttjeként Ők képviselték Magyarországot a 2009-es EuroSonic Noorderslag fesztiválon.
Road
A Molnár Máté vezette Road magyarul éneklő, napjaink egyik legnépszerűbb hazai nu-rock-metal zenét játszó zenekara, mely 2004-ben alakult. Azóta több országos turnét is végigcsináltak önállóan, valamint a Depresszió és a Tankcsapda vendégeként. 2006-ban a Road olyan világhírű bandákkal állhatott egy színpadon, mint például az Apocalyptica, a Motörhead, a First Blood, az Agnostic Front, valamint a Fear Factory.
Jamie Winchester
Az ír születésű zenész 1989 óta foglalkozik a zenével: dolgozott Koncz Zsuzsa zenekarával, Pierrot-val, Révész Sándorral, a Mester és Tanítványaival, Ákossal, a Jazz+Azzal . 2001-ben Hrutka Róberttel közösen írta meg egyik leghíresebb slágerét, az It’s Your Life-ot, ami az egyik mobilszolgáltató reklámjában is szerepelt. Zenéjét nem csak a rajongók szeretik, rengeteg szakmai elismerést is kapott: Jamie nyert Fongoram, Artisjus, eMeRTon, és Arany nyíl díjat is.
Magashegyi Underground és Blaskó Péter
A Kaukázus tagjaira épülve 2007 májusában alakult meg a Magashegyi Underground, s az 'anyazenekar' megszűnése után egyre aktívabb és sikeresebb az együttes. Első slágerük a Szeplős váll című dal volt, amely 2008-ban Fonogram jelölést kapott „Legjobb dal” kategóriában. „A Magashegyi Underground popzenét szeretne csinálni. Ha show-bizniszt szerettem volna, vagy több pénzt keresni, több kompromisszumot kellett volna kötnöm. Ebben a zenekarban sok lehetőség van, és ki is élhetem a kreativitásom” – vallja a csapat énekesnője, Bocskor Bíborka. A Magashegyi Underground a július 10-ei Ákos MTV Icon koncertre Blaskó Péter Jászai Mari-díjas, érdemes művész színésszel készül, az eredmény pedig biztosan zseniális lesz.
The Moog
A The Moog zenekar 2004-ben alakult, és a kezdeti trióból mára öt főre nőtt az együttes. Sikerüket mi sem mutatja jobban, minthogy turnéztak az Egyesült Államokban, s az egyik daluk pedig szerepelt a Vészhelyzet című sorozatban betétdalként, ami igazi szenzáció egy magyar együttestől. Eddig két albumuk jelent meg, amiket Magyarországon kívül Németországban, Japánban és az USA-ban is megvehet az egyre népesebb rajongótábor.
Sunshine Jazz feat. Bársony Bálint
A Sunshine Jazz-t 2002-ben alakította a Back II Black szaxofonosa, Bársony Bálint, valamint Juhász „Jack” Attila, az ismert jazz zongorista. Az alapötletük az volt, hogy egy újfajta, itthon eddig ismeretlen jazz zenét játsszanak. Először csak a saját szórakoztatásukra írtak dalokat, majd ezekből a próbálkozásokból jött létre a Sunshine Jazz. Első daluk a Náray Erikával közösen készített duett, a Sir Jones a Mennybe megy volt 2007 végén, amely óriási sikert aratott. Zenéjük stílusa a klasszikus jazz, de visszanyúlnak a ’30-as és ’40-es évek muzsikájához is. Az együttes Fonogram díjjal büszkélkedhet, sőt, a Vacsoracsatában azt is megmutatták, hogy a fakanállal is jóban vannak.
Anti Fitness Club
A 2002-ben alakult együttes zenekarnév választását leginkább az inspirálta, hogy már akkoriban is edzőtermek és sportpályák helyett inkább füstös klubokban, koncerteken és a próbateremben érezték jól magukat. A jelenlegi négyfős felállás 2007-ben alakult ki, azóta két nagylemezt adtak ki és számtalan rajongót gyűjtöttek. A zenekar frontembere, Tomi részt vett a VIVA Stáb című reality-jében is, amivel egészen Ausztráliáig vitte a csapat hírnevét.
Hősök
A veszprémi rap csapat már közel 10 éve nyomul a hazai zenei közegben, lendületük és törekvéseik miatt pedig az MTV brand:new tehetségkutató tagjai lettek. Megjelent már három nagylemezük, dolgoztak számtalan magyar hiphop előadóval, az utóbbi években pedig videoklipek gyártásában aktivizálódtak, a legutóbbi Klasszik albumról például négy klip is készült. A Hősök verbális "rapertoárja" a mindennapi élet történéseiből merítkezik főleg, melyet dinamikus, lendületes alapokra szövegelve adnak elő.
Compact Disco
A Compact Disco a legfrissebb honi elektronikus zenei formáció, melyet három magyar zenész alkot: a Toy Division-ből és Brownfield zenekarból ismert Pál Gábor, a Collins és Behnam DJ páros tagja, Lotfi "Begi" Behnam és Walkó Csaba, aki egy korábbi megasztár sorozatban valamint szintén a Brownfield együttesben mutatta meg énektudását. Az együttes 2009-ben megjelent Stereoid című albuma azonnal meghozta a sikert a csapatnak, akik júliusban Siófokon is megmutatják, hogy milyen a Compact Disco-érzés.

Copyright : MTV Networks 2010