Jared Leto kicsit meglepődött, mikor turnébuszának ágyában beleakadt egy teljesen ismeretlen férfiba a minap.
A Kerrangnak Leto elárulta: „A buszban mindenkinek megvan a megszokott hálóhelye, amit sose cserélünk fel, nem az van, hogy aki kapja marja, az első helyre lefekszel, amit látsz…”
„Mindenki totál elszörnyedt, mikor belefutottunk ebbe az arcba, akit a banda tagjai közül senki sem ismert.” – folytatta a színészből rocksztárrá avanzsált sztár. Már nem emlékszik arra, hogy hogyan, de valahogy felébresztették és kidobták a buszból a mit sem sejtő szundikálót, majd a jól végzett munka örömével álomra hajtották fejüket.
Szerintünk aki egy egész kínai hadsereget legyűr, annak igazán nem lehet gond egy buszban sunyító idegen: a 30 Seconds To Mars hihetetlen kalandjai feltehetőleg a turné végeztéig folytatódni fognak.
Copyright : MTV Networks 2010