Egy olyan kisbaba esetében, mint Beyoncé-é, átlagosnak számít, hogy első fotójával 50 Cent poénkodik, vagy hogy egy belulahi baptista templom táblájára írják ki a nevét, azt feltételezve, hogy ő az új antikrisztus.
Miután a Billboard listára is felkerült (mivel apja, Jay-Z rappelt róla), és Lady Gagától is kapott "kis szörnyes" rugdalózót, valamint egy marihuánatípust neveztek el róla, szülei úgy gondolták, itt az ideje levédetni a kicsi nevét, és beadták kérelmüket az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegy Irodájába, hogy később pelenkát, és babakozmetikai termékeket forgalmazhassanak a névvel.
Aki ledöbbenne a hír hallattán, annak elmondjuk, hogy még csak nem is a házaspár volt az első az ötlettel: Joseph Mbeh divattervező már a baba születése után négy nappal megpróbálkozott ugyanezzel, és egy parfüm névkérelmet is beadtak, ám ezeket érthető okokból visszautasították. Persze, ettől a kezdeményezés még nem lesz nemesebb. Nem valószínű, hogy az első utód nevelésének legjobb útja, ha babakozmetikai termékeket adnak el a nevével. Ti mit gondoltok?
Copyright : Viacom International Inc. 2012