Mike Posner 1988. február 12-én született Detroitban. A srác 10 éves korában döbbent rá, hogy nyomot szeretne hagyni maga után a világban, és ezt a célját a zenén keresztül akarta elérni. Don Cannon és DJ Benzi segítségével első mixalbumát, az A Matter of Time-ot még a kollégiumi szobájában készítette 2009 márciusában. Egy producer hamarosan felfigyelt a srácra, így júliusban Mike már a J Recods-szal köthetett lemezszerződést. Ezután visszatért a Duke Egyetemre, a hétvégéket pedig fellépésekkel és a debütalbuma előkészítésével töltötte. Emellett jutott ideje összeállítani második mixalbumát, a One Foot Out The Doort is, mely október 27-én került a boltokba.


2010 első felében Mike inkább az első albumára koncentrált. A 31 Minutes to Takeoff augusztus 16-án jelent meg, a lemez első slágere, a Cooler Than Me viszont már előbb bizonyított: július 3-án már a Billboard hatodik helyére került fel, ráadásul Angliában és Kanadában is hasonlóan előkelő helyezéseket sikerült megcsípnie. Mike 2010 nyarán fellépett a Warped Touron és július 28-án az America's Got Talent című tehetségkutató műsorban is előadta a Cooler Than Me-t. Második kislemeze, a Please Don't Go július 20-án jelent meg, és minden esély megvan arra, hogy még akár elődje sikerét is túlszárnyalja.


Szeptember folyamán pedig az MTV-n is exkluzív képeket, videókat és információkat szerezhetsz a fiatal tehetségről. Csupán annyi a dolgod, hogy keresd az MTV-n és a csatorna honlapján a megújult MTV PUSH logót.


Copyright : MTV