Bobby Ray vagyis B.o.B egy amerikai rapper, dalszövegíró és producer, aki először 2006-ban tűnt fel a zenei életben első mix-lemezével. Első, komolyabb kritikai elismerést kiváltó száma a 2007-es Haterz Everywhere volt, melyet első hivatalos kislemeze, az I'll Be in the Sky követett 2008-ban.
2009 növekvő népszerűséget hozott számára, egyre több helyen említették a nevét, és ebben az évben kezdett el dolgozni első szólólemezén is. A bemutatkozó album az eredeti tervek szerint 2010. május végén jelent volna meg, ám az album első kislemezének, a Nothing on you sikerének következtében ezt egy hónappal előrébb hozták: a B.o.B Presents: The Adventures of Bobby Ray című debütáló lemeze így április 27-én jelent meg. A lemez körüli hírverésnek jót tett a rajta szereplő vendégművészek garmadája - így többek között Lupe Fiasco, T.I., Eminem és Hayley Williams - és az első kiválasztott szám sikere is. A Nothing on you ugyanis kiemelkedő eredményeket ért el az amerikai slágerlistán: az összesített lista mellett a rap és pop listákon is megszerezte az első helyet. Az album második kislemeze, a Harley Williams-szel közösen előadott Airplanes pedig szintén esélyes elődje sikerének megismétlésére.
Május folyamán pedig az MTV-n is exkluzív képeket, videókat és információkat szerezhetsz a fiatal tehetségről. Csupán annyi a dolgod, hogy keresd az MTV-n és a csatorna honlapján a megújult MTV PUSH logót.
Copyright : MTV