Minden a Fear of Flying bandával kezdődött még tinédzserkorukban, amikor a gyerekkori barátok, a basszista Charles Cave és a dobos Jack Brown közös érdeklődési körük, a zene felé fordultak. A jelentéktelenek tűnő zenekarkezdeményből nőtt ki Harry McVeigh énekes közreműködésével egy már vállalható banda, mely több évig sikerrel szerepelt az underground zenei porondon. A kezdeti zenei próbálkozások után – mely során a bandatagok szétágazó zenei ízlései mentén kellemes összevisszaságban keresték saját hangjukat – végül megállapodtak egy atmoszférikus és grandiózus stílusú hangzáspalettában. Aztán 2007 októberében megírták azt az elégikus rock-mesterművet, mely végérvényesen megváltoztatta a zenéhez való hozzáállásukat: az Unfinished Business lett a srácok első igazán kimunkált száma, melyen már nem érződött a bájos amatőrség, és elhatározták hogy megmutatják a világnak mit tudnak. A stílusváltáshoz azonban új imidzs is dukált: viszlát Fear of Flying, üdvözlünk White Lies.
„Arra gondoltunk, hogy valami sokkal jobb felé tarunk.” - mondta Charles. „És eljutottunk addig a pontig, ahol rájöttünk hogy ezek az új számok teljesen máshogy hangzanak mint azok, amiket eddig csináltunk. Úgyhogy úgy döntöttünk, hogy tiszta lappal kezdünk újra mindent.”
Az átváltozásuknak pedig teljenek kellett lennie. A zenéjük immár sötétséggel, érettséggel és telt hangzásvilággal büszkélkedhetett, az Unfinished Business-t többek között orgona és virtuóz gitárszólók tették egyedivé, míg az énekes Harry McVeigh egy lelkész beleélésével énekelt. A stílusuk besötétült hogy passzoljon új zenéjükhöz, és előadásaik olyan katartikus élményűek lettek, hogy nem egy rajongójuk tört ki könnyekben a koncertek alatt.
„Azt akartuk hogy az előadáson fantasztikus legyen a hang és a látvány, és természetesen mindennek tökéletesnek kellett lennie.” - vigyorog Jack. „Egy nagyon intenzív élményt szerettünk volna átadni, és néhány barátunkon ez nagyon is átjött.”
„Igen, ez az érzés igazán vallásos jellegű.”- bólint Harry.
„Egy kicsit olyan mint egy szekta. De semmi komoly ideológia nincs mögötte, csupán a hangulati jellege hasonlít.” - teszi hozzá Charles.
A csapat szövegírója, Charles olyan friss, felüdítő, ugyanakkor kicsit deviáns stílus képviselője, melyben a szürreális képi elemek dominanciája mellett mélyebb vallásos jellegű értelmezéseket is találhatunk. Akárcsak egy Shakespeare darabban, Charles fantáziájában is megelevenednek a gyilkosságok, bosszú, őrület, szerelem és szenvedés örök történetei, melyeket enyhén morbid körítéssel ültet át napjaink díszletei közé.
„Az Unfinished Business egy szellemtörténet, egy vita két szerelmes fiatal között, amely végül rosszul sül el.” - magyarázza Charles. „Emellett van például az E.S.T. című számunk, amely az elektromos sokkterápia morális és etikai kérdéseivel foglalkozik.”
Bár ezek a messze nem hétköznapi témák kevés előadó porfóliójában jelennek meg, a White Lies szenvedéssel, kétségbeeséssel terhes melódiái esetenként meglepő kecsességgel olvadnak bele olyan pop-darabokba mint a From the stars, vagy a banda egyik legnagyobb sikerének számító Death című számba, melynek elsődleges célja, hogy megmutassa: a banda lételeme a templomok által biztosított hangzásvilág, a tiszta, pontos dallamok és kőkemény szövegek összefonódása.
„Pontosan ezt akarjuk csinálni.”- nevet Charles. „Legyen a helyszín valami furcsa, izgalmas külső terület, vagy egy régi templom belseje, egyre megy.”
„A megfelelő helyszín kiválasztása nagyon sokat segít abban, hogy elérd a közönséget” - mondja Harry. „Amit nagyon szeretnénk még, az egy hatalmas tó partján játszani, melyet körbevesznek a hegyek.”
És mi a helyzet az új névvel?
Jack elgondolkozik: „Tiszta és érintetlen, ugyanakkor egyben fertőzött és sötét is. Pont mint a zenénk.”
White Lies: Vagy szereted őket, vagy máris halott vagy.
„Arra gondoltunk, hogy valami sokkal jobb felé tarunk.” - mondta Charles. „És eljutottunk addig a pontig, ahol rájöttünk hogy ezek az új számok teljesen máshogy hangzanak mint azok, amiket eddig csináltunk. Úgyhogy úgy döntöttünk, hogy tiszta lappal kezdünk újra mindent.”
Az átváltozásuknak pedig teljenek kellett lennie. A zenéjük immár sötétséggel, érettséggel és telt hangzásvilággal büszkélkedhetett, az Unfinished Business-t többek között orgona és virtuóz gitárszólók tették egyedivé, míg az énekes Harry McVeigh egy lelkész beleélésével énekelt. A stílusuk besötétült hogy passzoljon új zenéjükhöz, és előadásaik olyan katartikus élményűek lettek, hogy nem egy rajongójuk tört ki könnyekben a koncertek alatt.
„Azt akartuk hogy az előadáson fantasztikus legyen a hang és a látvány, és természetesen mindennek tökéletesnek kellett lennie.” - vigyorog Jack. „Egy nagyon intenzív élményt szerettünk volna átadni, és néhány barátunkon ez nagyon is átjött.”
„Igen, ez az érzés igazán vallásos jellegű.”- bólint Harry.
„Egy kicsit olyan mint egy szekta. De semmi komoly ideológia nincs mögötte, csupán a hangulati jellege hasonlít.” - teszi hozzá Charles.
A csapat szövegírója, Charles olyan friss, felüdítő, ugyanakkor kicsit deviáns stílus képviselője, melyben a szürreális képi elemek dominanciája mellett mélyebb vallásos jellegű értelmezéseket is találhatunk. Akárcsak egy Shakespeare darabban, Charles fantáziájában is megelevenednek a gyilkosságok, bosszú, őrület, szerelem és szenvedés örök történetei, melyeket enyhén morbid körítéssel ültet át napjaink díszletei közé.
„Az Unfinished Business egy szellemtörténet, egy vita két szerelmes fiatal között, amely végül rosszul sül el.” - magyarázza Charles. „Emellett van például az E.S.T. című számunk, amely az elektromos sokkterápia morális és etikai kérdéseivel foglalkozik.”
Bár ezek a messze nem hétköznapi témák kevés előadó porfóliójában jelennek meg, a White Lies szenvedéssel, kétségbeeséssel terhes melódiái esetenként meglepő kecsességgel olvadnak bele olyan pop-darabokba mint a From the stars, vagy a banda egyik legnagyobb sikerének számító Death című számba, melynek elsődleges célja, hogy megmutassa: a banda lételeme a templomok által biztosított hangzásvilág, a tiszta, pontos dallamok és kőkemény szövegek összefonódása.
„Pontosan ezt akarjuk csinálni.”- nevet Charles. „Legyen a helyszín valami furcsa, izgalmas külső terület, vagy egy régi templom belseje, egyre megy.”
„A megfelelő helyszín kiválasztása nagyon sokat segít abban, hogy elérd a közönséget” - mondja Harry. „Amit nagyon szeretnénk még, az egy hatalmas tó partján játszani, melyet körbevesznek a hegyek.”
És mi a helyzet az új névvel?
Jack elgondolkozik: „Tiszta és érintetlen, ugyanakkor egyben fertőzött és sötét is. Pont mint a zenénk.”
White Lies: Vagy szereted őket, vagy máris halott vagy.
Copyright : MTV Networks 2009
