Selena Gomez karrierjét a 2007-es Disney produkció, a Wizards of Waverly Place alapozta meg, melyben főszerepet játszott. Ezután változatos szerepek sokaságával halmozták el, így játszott többek között az Another Cinderella Story-ban, a Princess Protection Programban továbbá a Wizards of Waverly Place 2009-es filmváltozatában is.
2006 óta a zenei életben is aktív, több sorozatban szerepelt betétdalaival is. 2009-ben lemezszerződést írt alá egy szólólemezre, mely Kiss & Tell címen szeptember 29-én jelent meg. Az album fogadtatása kifejezetten pozitív volt, és az erről kiválasztott két kislemez, a Falling Down és a Naturally is sikeresnek bizonyult. Az utóbbi sláger 2010. február elsején jelent meg és feljutott a Billboard 100-as listájának 29. helyére is, és számos más országban is egyre jobb eredményeket ért el.
Bár Selena bemutatkozó albuma hivatalosan szólólemez, a lány saját bevallása szerint is jobban szeret bandában zenélni. Ennek eredményeképpen született meg még 2009-ben a The Scene nevű együttes, melynek Selena a frontembere, további tagjai pedig Greg Garman (dob), Joey Clement (basszusgitár), Ethan Roberts (gitár) és Dane Forrest (szintetizátor).
Április folyamán pedig az MTV-n is exkluzív képeket, videókat és információkat szerezhetsz a fiatal tehetségről. Csupán annyi a dolgod, hogy keresd az MTV-n és a csatorna honlapján az MTV PUSH logót.

Copyright : MTV