Victoria Hesketh-nek minden oka megvan a büszkeségre, hiszen alig pár év alatt az ismeretlenségből egyenesen a nemzetközi hírnév közelébe érkezett meg Stuck On Repeat című slágere révén. A tehetséges lány már öt éves kora óta elszántan készült a zenei karrierre, zongorázni tanult és szinte minden zenei irányzatot behatóan tanulmányozott. Széles körű zenei műveltsége és kreativitása lehetővé tette számára, hogy merőben új hangzásvilággal kísérletezzen, amely egyből megragadja a hallgatók figyelmét.

Victoria első bandájával, a Dead Disco-val szerzett először helyi szintű népszerűséget. A két barátnőjével együtt alapított banda több sikeres kislemezt és koncertfellépést is jegyzett. Victoria azonban úgy érezte, a zenekar keretein belül nem tudja teljes mértékben kibontakoztatni tehetségét, így a banda sikerei ellenére kilépett és szólókarrierbe kezdett. Ennek eredményeképpen született meg a Little Boots, melynek keretein belül Victoria végre szabadjára ereszthette fantáziáját és olyan dalokat készíthetett, amik igazán kifejezik az egyéniségét. A dalait saját maga írja és zenésíti meg, így a zeneszerzés folyamatának minden fázisát kézben tarthatja. Szintetizátorával a legváltozatosabb és legmeglepőbb dallamokat képes előállítani.

Producerei, a Hot Chippel is együtt dolgozó Joe Goddard vagy éppen a Kylie Minogue és Lily Allen karrierjét is egyengető Greg Kurstin segítségével a Little Boots először az angol slágerlistákat hódította meg, mára pedig a nemzetközi siker is a küszöbén áll. Ebben segít neki most az MTV, amely a világ minden táján lehetőséget nyújt a feltörekvő tehetségeknek, hogy bemutathassák tudásukat a nagyközönségnek. Júliusban az MTV kiemelten foglalkozik a Little Boots-szal, így a legváltozatosabb anyagokat láthatjátok a tehetséges fiatal énekesnő produkciójáról: exkluzív videoklippekkel, backstage felvételekkel és információkkal várunk!

Copyright : © 2010 MTV Networks