Pixie Lott, a csupán 18 éves sztárpalánta Mama Do című slágerével már meghódította az angolok szívét, most pedig eljött az ideje, hogy a nemzetközi porondon is bizonyítson. Pixie Essexben nőtt fel, ott járt színésziskolába, ahol kiteljesedhetett természetes színpadi tehetsége. Énekelt az iskolai kórusban és fellépett színdarabokban is, továbbá szerepelt a BBC One's Celebrate the Sound of Music című zenés műsorában.
A tehetséges lányt L. A. Reid producer karolta fel, ám nem sokkal később már nevesebbnél nevesebb kiadók versengtek a fiatal énekesnő kegyeiért, így került végül az angol Mercury kiadóhoz és az amerikai Interscope-hoz. Lott első koncertjét a The Saturdays előzenekaraként a 2009-es Big Top at the Isle of Wight Fesztiválon adta, és zajos sikert ért el. Bemutatkozó kislemeze a Mama Do (Uh Oh, Uh Oh) 2009 június 8-án jelent meg, és azonnal az iTunes és az angol slágerlisták csúcsán debütált. Pixie-t ezután számos műsorba hívták szerepelni, melyekre a sikertől bódult lány sorra igent mondott. Nem sokkal később Pixie lett az angol popzene egyik legizgalmasabb egyénisége, aki sokoldalúságával szinte elvarázsolta hallgatóit. Pixie következő slágere a Boys And Girls szeptember 7-én fog megjelenni, melyet a tervek szerint egy hét múlva követ majd a debütáló albuma, a Turn It Up.
Ha pedig felkeltettük az érdeklődésedet és szeretnél többet megtudni az ifjú sztárról, akkor jó hírünk van a számodra: az MTV-n ugyanis augusztus folyamán exkluzív képeket, videókat és információkat kaphatsz Pixie Lottról.

Copyright : © 2010 MTV Networks